A Barbana szigetén levő Szűzanyának szentelt szentélynek viharos történelmi múltja van. Eredete legendák és történelmileg bebizonyított események közt lebeg. A templom Elia Püspök rendélete alapján épült fel, aki ugyanaz a püspök akinek döntő szerepe volt a Santa Maria delle Grazie Bazilika építésében és a Santa Eufémia Templom befejezésében, mindkettő Gradó üdülőhelyének történelmi központjában található.

A legenda szerint a püspök hálából szentelte a Szűzanyának ezt a szentélyt, mivel megmentette a várost egy hatalmas vihartól. A Szentélyt azért is szentelték Szűz Máriának mert a vihar egy a Szűzanyát ábrázoló ikont hozott a partra.

Abban az időben a Barbana sziget még nem volt külön Gradó szigettől. Négy évszázadon át a szentély Barnabiti gondozása alatt volt, viszont a XI-dik századtól kezdve a XV-dik századig Bencés rend gondoskodott a szentélyről. Ez után egy kis Ferences közösség vette át a szentély gondozását, ennek a közösségnek napjainkban is e sziget ad otthont.

A mostani Barbana Szentély egy újkeletű XVIII-dik századi épület ami a ferences rend által épült fel. Eredeti arculatát az árvizek tönkretették. De újjá építették, és a régi épület eredeti arculatára két oszlop emlékezteti a turistákat. Más korszakokból XV-dik illetve XVII-dik századi műemlék mintegy megkoronázva egy Madonnát ábrázoló szobor, pár oltár és festmény is látható ebben a szentélyben.

A Barbana Szentély gyakran látogatott hely, ami egyaránt örvend a helybéliek és a külföldiek tiszteletének,valamint számtalan zarándok úticélja. A zarándoklások közül az egyik leghíresebb az úgynevezett Perdon de Barbana ami egyízben a legrégebbi is Barbanánál, 1237-óta tartják ugyanis megrendezésre. Ez a zarándoklás egy látványos csónakos felvonulásból áll, ami Gradóról indul Barbana felé, és ünnepli a XIII században történt csodát, amikor a Szűzanya megmentette Barbana város lakóit a pestistől. Ez az ünnep minden évben július első vasárnapján kerül megrendezésre.

Neve:
Barbana Szentély (Santuario di Barbana)
Cím:
Isola Barbana, 34073, Grado, Gorizia, Olaszország
Telefon:
0039 0431 80453
Weboldal:
www.santuariodibarbana.it

Isola Barbana, 34073, Grado, Gorizia, Italia

Oldal tetejére